Ugrás a tartalomra

Aksaj Tritija

Dátum és időpont
Aksaj Tritija

Az Aksaj Tritija napját India és Nepál számos régiójában kedvezőnek tartják új vállalkozások, házasságok, drága befektetések, például arany vagy egyéb ingatlanok, valamint minden új kezdet számára. Ez egyben az elhunyt hozzátartozók emléknapja is. Ez a nap jelentős azoknak a nőknek is, akik, ha házasok, akkor férjük jólétéért imádkoznak, vagy ha nem házasok, akkor jövőbeli férjükért. Az imádság után csírázó gabonamagvakat, friss gyümölcsöt és indiai édességeket osztanak ki.

A fesztiválhoz kapcsolódik az is, hogy Sri Krisna Draupadinak ajándékozta Aksaj Patra edényt. Erdei száműzetésük során a Pándava hercegek éheztek az élelem hiánya miatt, feleségüknek, Draupadínak pedig ez fájt, mert nem tudta felkínálni vendégeiknek a megszokott vendégszeretetet. Yudhishthira, a legidősebb Pandava imádkozott Szurja Istenhez, aki átadta neki ezt az edényt, amely tele volt addig, amíg Draupadí minden vendégüket ki nem szolgálta. Durvásza bölcs látogatása során Krisna ezt az edényt kimeríthetetlenné tette Draupadi számára, hogy ez az Aksaj Patra nevű varázslatos edény mindig tele legyen az általuk választott étellel, és jól tudja lakatni akár az egész univerzumot is, ha szükséges.

Az Aksaj Tritiját összejövetellel és pudzsával ünnepeljük a Mandirban. Szeretettel várunk !

Helyszín